A világ helyzete az asztrológia tükrében 2022 nyár
Ha megfigyeljük, a világ széthullóban van. A nagy országok vezetői feltűnően nincsenek a helyzet magaslatán. Egyeduralomra törnek, központosítást próbálnak meg véghezvinni. Ilyen Kína és Oroszország is, illetve az USA elnöke ugyan a demokráciát próbálja képviselni, de láthatjuk, mennyire öreg és tehetetlen – emberileg. Mint szimbólum a világ legerősebb országa élén, maga a katasztrófa.
Ha visszanézünk a történelemben, azt látjuk, a világot soha nem demokráciák irányították. Valószínűleg a demokrácia – bár nem komfortos így belegondolni –, életképtelen. Ha belegondolunk a céges hasonlatba, vajon melyik sikeres céget vezették a dolgozói? Egyiket sem. Mindnek van egy vezetője, vagy egy igazgatótanács, ami felügyeli az ügymeneteket. Hogy ez demokrácia lenne? Ehhez azért elég naívnak kellene lenni.
Tudjuk, a Plútó jegyváltás határon van, a Bakból most lép át a Vízöntőbe. A leglassabb bolygónk jegyváltása mindig megváltoztatja, felforgatja a világot adott analógiában. A vízöntőben ez a közösség lesz. Nevezhetjük demokráciának is, de mert érinti a világ minden részét, így maradnék inkább az alapanalógia mellett. Ez a felforgatás maga a bolygó analógiája is, az átalakítás, transzformáció. Ahogy már több asztrológus is felvetette, folyik a világban egy nagyon markáns átrendeződés, ami után a következő ciklusra egy új világrend alakul ki. Ehhez hozzá kell szoknunk. Mondhatjuk azt, hogy rossz lesz, mondhatjuk azt, hogy jó lesz, tulajdonképpen nem is ez a kérdés. Inkább az, hogy ha felkészülünk arra, hogy ha egy új világ jön, könnyebben fogjuk befogadni a változást, legyen az bármilyen is. Nem tehetünk mást. Hangyák vagyunk a bolyban, a Plútó pedig a láb, ami belelép. És igazából nem a Plútó okozza ezt, ez csak egy tükörhatás, egy szimbolikus jelenség, ami egymással analóg: a jegyváltás és a jegy, meg a bekövetkező változások. Mondhatjuk úgy, hogy változások előtt vagyunk és ezt az égen az égitestek mozgásukban szimbolizálják.
Nyilván senkinek nem tetszik, hiszen emberként alapvetően a stabilitás a jellemző, kötődni akarunk a viszonyítási pontunkhoz. Csakhogy ez most változik.
Nem érdemes félni, sokkal inkább figyelni, hogy mire számíthatunk, hogy felkészüljünk arra, ami jön. Mert ha belül már el tudjuk fogadni, akkor sokkal könnyebben, sokkal rugalmasabban tudunk alkalmazkodni az újhoz.
Élünk. Haladunk előre. Ez nagyjából ugyanaz, mint saját életünk. Megszülettünk, végig kell járni az utat és bizony, vannak rajta akadályok. Mindenkinek ott van a képletében, hogy hol veszíthet, hol változhat meg drasztikusan az élete, hogy hogyan lehet boldog – és ezek szembejönnek velünk, ha tetszik, ha nem. Ugyanez történik nagyban az emberiség szintjén is. Ezért pánikolni nem érdemes – de nyitott szívvel, nyitott lélekkel fogadva minden bizonnyal több esélyünk van bármire is. Kell hozzá egyfajta sorstudat, hogy saját életünket merjük élni és ne hisztériázzunk azon, hogy baszki, nehéz olykor.
Nagyon érdekes ebben az egészben Magyarország helyzete. Ha megnézzük a történelmet, ezer éven át voltunk ütközőpont. Gyakorlatilag védtük a keresztény Európát a keletről jövő hatások ellen és egy bizonyos kulturális szintet is biztosítottunk – legalább Mátyás idejéig. Mindkét állapot megszűnt. A törökök eljutottak Németországba – is – és gyakorlatilag ma bárki eljuthat Európában bárhova. No, nem százszámra, mert azt ugye erősen gátolják, de a beszivárgás egzaktul megvan. A migráció létező jelenség. Oroszország megmozdult, háborúba kezdett, fenyegetést jelent a határokra és elmondhatjuk, hogy nincs mögöttünk egy egységes Európa. Hiába az Unió, nem döntésképes, nincs voltaképpen nagyhatalmi szerepe, csak egy végtelennek látszó felvevőpiac a világ nagy gyártói számára. Diktál az USA, függünk az Orosz gáztól, az arab olajtól és bizony féltjük azt a jóvilágot, amit itthon is irigylünk az Unió nagyjaitól. Nincs bennünk egység, szétfutott a dolgozó réteg, egy-másfélmillió honfitársunk dolgozik kint és ha baj lesz, valószínűleg nem haza jönnek. Miért is tennék?
Az első világháború után a második Magyar Királyságot úgy alapították, hogy eleve vesztés volt a képletében. Területi vesztés. Nem tudhatták, nem hiszem, hogy Horthy megkérdezett egy asztrológust, de azt biztosan nem tudta és nem akarta, ami történt. Elvesztettük azt, amit ezer évig tartottunk és vele azt, hogy magyarnak érezzük magunkat: Európa bástyájának. Így pedig mindegy, mi jön, a széthullás szélén állunk.
