top of page
Search
  • Writer's pictureCzingráber Gyula

Miért hazudik Elisabeth Holmes?



Nyilván mindenki hazudik – még az elvakultan tagadó fanatikusok is, akik amúgy soha – legalább önmagának. Jelen esetben pedig érthető is a kérdés, persze nem morális oldalól: sokmilliárd dollár és egy hihetetlen presztízs ment kukába. Elisabeth megtehette volna, hogy bevallja az igazat, de akkor vagy tényleg működnie kellett volna a módszerének, vagy felvállalja azt, amit nagyon kevés ember merne: tévedett.

Nem tette, bíróságra került az ügy és elítélték a nyilvánvaló miatt: csalt.

Nézzük meg, hogy került ebbe a helyzetbe és ebben a horoszkópban, amit az övének gondolok, hogyan is jelenik meg a vele történt események sora, illetve miért is kellett hazudnia mindenkinek?

Azért csak vélt a horoszkóp, mert hivatalos forrásból nem tudunk pontos születési órát, csak az események és a felületesen elérhető információk alapján állítottam be az aszcendenst – ez magában rejti a tévedés lehetőségét, de kíváncsian várom, hogy esetleg milyen hivatalos cáfolata lesz ennek az időpontnak.


Tehát Elisabeth született 1984.02.03. Washington 5:30-körül.




Elsőnek az aszcendenst nézzük: a Bakot adja ki ezzel az időponttal, a tengelyen álló Vénusszal. A lányról tudjuk, hogy feljutott a csúcsra és csúnyát bukott. Erre sorsba nagyon is jó a Szaturnusz kvadrát Nap. Aztán volt egy álma, amivel teljesen azonosult a fanatizmus szintjén: Jupiter Neptun a 12-es házban. Ez pedig hozta, hogy bőségesen megélt a lehetőségből – szextil Hold a 2-es házban. A kettes Hold a gondoskodás – vagy rólunk, vagy addig van pénzünk, amíg gondoskodunk. A Plútó a X-es ház csúcsán szintén a hatalom és gazdagság csúcsa, amivel ha visszaélünk, akkor elpusztítja azt a területet, amit ural. Jelen esetben a karriert és a társadalmi elismerést. Ez még a jövő: vajon mi lesz vele, ha kijön a börtönből? Képes lesz beilleszkedni? Lesznek álmai, amiket mások elfogadnak tőle? Működik még a karizmája? Ezekre ott a válasz a képletben: talán az Uránusszal tud majd boldogulni, mint tanító analógiával a 11-es házban. Ez megint elviheti a sikerig.

Tengelyen álló Vénusszal jó a megjelenése, vonzó és ambícióktól sem mentes az élet. Az I-es Merkúrral remek a kommunikációs képesség és fontossá válik a saját vélemény. Színészi képességet is adhat. Erős a hajlam a racionalitásra, illetve arra, hogy soknak érezzék az emberek. Látható, hogy milyen előadói képességet kapott, karizmatikus és hihető, amit mond, mert vagy tényeket sorol, vagy kitér a válasz elől. A Vénusz miatt pedig nem erőltetik a kérdéseket többnyire, hiszen olyan lenyűgöző a karakter. Együtt a kettő elég hatásos. Ezt tetézi még az egyes Nap, ami nagyon erősen férfijelölő itt, úgy hívjuk a mintát nők esetében, hogy pluszos Nap minta: egyszerűen nem a női, Hold-szerepet keresi, hanem az érvényesülést, bár tud nőies is lenni, de nagyon kell akarnia.


Ezekkel a bolygó és házhelyzetekkel vizsgáljuk meg a feladatait.


Vízöntő Nap és Hold, Bak aszcendens: akkor éli jól az életét, ha a közösséggel akar elérni valamit úgy, hogy megkeresi azt, amiben különlegeset tud nyújtani, vagy különleges helyzetben tud segíteni úgy, hogy alapvetően mások céljaiért tevékenykedik.


Sorsfeladatban pedig úgy jelenik meg neki az életben minden lényeges helyzet, hogy ő gondolja valahogy a szituációt, hogy az az igazság, vagy a valóság, míg mások pont az ellenkezőjét látják. Mindezt úgy, hogy meg akarja valósítani a céljait is ezen keresztül. Ezt láthattuk a Theranosnál: mindenki sejtette, hogy nem stimmel valami, de nem mertek igazán ellentmondani, inkább beálltak a főnök mögé egy ideig, míg a helyzet végképp el nem lehetetlenült. Akkor tudta volna megvalósítani a célját a céggel, ha nem mindenáron ő akarja megoldani, hanem ténylegesen rábízza másokra. De senkinek nem hitt, aki ellentmondott neki, így csak az ő igaza érvényesülhetett. Így jött a felkérdezés is: amit meg akart valósítani, az nem sikerülhetett, így megkapta a választást az eseményekben: valami mást, amit biztosan javasoltak neki a bennfentes kollégái, azt meg lehetett volna valósítani – mit akar? Amit ő elképzelt, vagy amit meg lehet csinálni? Tudjuk, mit választott.


Ez egy tipikusan Skorpiós csapda, nagyon nehéz vele boldogulni, mert a szélsőségek jegyében éppen kerüljük azt, amit más szeretne. Minden úgy jó, ahogy mi elképzeljük…

Természetesen…


Tovább elemezve ott dől el a sorsa, hogy mit választ: a teremtést, vagy a gyerekkérdést. Mivel nem tudok gyermekről, így azt gondolom, hogy első körben elhibázta a dolgot. Sem a Holdnak, sem a Napnak nincs alsó fényszöge, tehát nem tudja őket direktben használni. Pedig ezzel minden ember megpróbálkozik, alapvető vonásunk, hogy éljük a nemünk és a személyiségünk által preferált fővilágosítót. Ő a Napot választotta a házhelyzet okán. Férjhez ment, de nyilván nem a feleség klasszikus szerepét élte Holdként otthon sem. Talán a börtön után sikerül neki valahogy, bár ha letölti a tizenévet, amit kapott, akkor már nem lehet Hold. Ez valószínűleg nála betegségekben jelenik meg. Idegrendszeri problémák és talán infarktus is jöhet, illetve elhízás, amit nem visel túl jól, nem beszélve a mellékhatásairól, amik az egyes házas betegségekben jönnek meg.


Visszakanyarodva az eredeti kérdésre, hogy miért hazudik Elisabeth, ha megnézzük, hogy a VII-es háza a Rákban áll, akkor láthatjuk, hogy kifelé, a külvilág felé erős a “szükség van rám” érzése. Ez hozza, hogy nem tud úgy megjelenni a nyilvánosság felé, hogy csak létezik. Kell, hogy fontos legyen, kell, hogy szükség legyen rá – elsősorban a társadalomban. Megoldás lehetett volna számára, ha szül, mert anyaként érezhetné ezt a nélkülözhetetlenséget, bár akkor valószínűleg kisebb lett volna körülötte a felhajtás. Ezzel a képlettel pedig, ami tipikusan férfi képlet, ráadásul feladatvégrehajtó is, nem pedig célkijelölő analógiát tartalmaz, elég nehéz lehet a szükséges háttér meglétével klasszikusan nőnek maradni.

A háttér: az anya befolyása roppant erős, valószínűleg nyomaszthatta is gyerekként és vagy gyűlölte, vagy a pénzét élvezte, de mindenképpen fajsúlyosnak élhette meg. Vitáik is lehettek, kiélezve arra, hogy mindig legyenek céljai és menjen, valósítsa meg önmagát.

Apja támogatta ebben, bár direktben erős a gyanúm ezzel a képlettel, hogy neki ez csapda is volt. Elhitte, ha vannak ambíciói, akkor lehet valaki.

Valójában akkor lehetett volna valaki, ha nem a saját céljait kergeti. Megházasodott a Wikipédia szerint, így megvan a lehetősége a jövőben, hogy a férje céljait valósítsa meg és váltson az életében. Reméljük, nem fut bele újra abba a sorshelyzetbe, ahol csak az elképzelése számít.

Sajnos ezeket a csapdákat mindannyiunknál más és más formában, de megéleti velünk a sors. Van akinek sikerül átlépnie, van akinek nem. Ebben pedig olykor sokat segít az is, ha nincs is “megfelelő” hátterünk, mert nem tudunk akkorát bukni.


Ahogy látjuk, a Merkúr is alsó fényszög nélküli – sőt, felső fényszöge sincs –, tehát nem érzékeli direktben, hogy ha hazudik, akkor mi lesz a következménye. Ez egy tévedési lehetőség, amit simán meg is élt. A nélkülözhetetlenség szükségével kifelé, a gátlástalan kommunikációval, a hitével, hogy követni kell az álmát, illetve a fényszög nélküli* Merkúrral együtt nem is tehetett mást, mint hogy hazudjon a végsőkig.

Ebben a képletben a Merkúr nem házúr, tehát nem használhatta direktben, csak ösztönszinten – ahogy jött, amit hitt, azt mondta.


Érdekes kérdés még az egó kérdése is. Az egyes háznak szintén nincs itt ura, így az akaratát nem tudja direktben élni. Mégis, akkor hogyan tette, amit tett? Erre a magyarázat a Szaturnusz és a Mars a X-es házban. Házúrként ez úgy néz ki, hogy a 3/10 együttáll a 2/10-el. A céltudatos gondolkodás hozza az anyagi célokat. Magyarán tudja mit akar: pénzt. Ez pedig felállítja a lehetőségét, hogy vállalkozzon, vagy megélje a vágyait. És egyenesen meg tudja oldani, ez a szép ebben a képletben, ahogy azt láttuk a történetéből is. A gyerek valószínűleg éppen ilyen könnyen összejött volna neki, de kérdés, hogy maradt-e erre direkciója és nem vitte-e el a vállalkozás, illetve a teremtés folytonossága? Harmincas évei vége felé jár, de mivel nem pontos a képlet, erre csak fiktív választ lehetne adni. Dekád szerint szeretőtől épp úgy, mint házasságból, jöhet a gyermek, de sajnos a kor miatt ez egyre problémásabb lesz. Terciere is van a foganásra jelen időben, szép lenne, ha bejelentené, hogy állapotos. Mindenesetre könnyebb lenne tőle az élete, bármilyen furcsa is ez jelen helyzetben.





Dekád szerint szeretőtől épp úgy, mint házasságból, jöhet a gyermek, de sajnos a kor miatt ez egyre problémásabb. Terciere is van a foganásra, szép lenne, ha bejelentené, hogy állapotos. Mindenesetre könnyebb lenne tőle az élete, bármilyen furcsa is ez jelen helyzetben.


*Az asztrológiában a fényszög nélküli bolygók nagyon nehezek, mert nem lehet tudni, hogy mit hoz rájuk a sors. Nem tudjuk, hogy ha kiváltódnak, akkor mit hoznak a radix tulajdonosának.



43 views0 comments

Recent Posts

See All
Post: Blog2_Post
bottom of page