Nemastro
Mundán képletek a világból
https://www.astrologyweekly.com/countries/ukraine.php
Ez egy lenyűgöző anyag mind az amatőröknek, mind a gyakorló asztrológusoknak. Viszont érdemes figyelembe venni, hogy egy országnak több képlete is létezik – sajnos –, mivel az ország alapítása és maga az azt működtető állam, vagy rendszer két különböző dolog és esemény. Tehát van egy alapítóképlet, a nép, az egységes társasdalom számára és van az ennek a társadalomnak a motivációit, lehetőségeit feltáró és jelző képlet is, amikben mást és mást lehet és szabad figyelembe venni. Ha az inflációt keresem, akkor nem lehet az alapítóképletben nézni, mert az az adott államforma problémája. Ha egy katasztrófát keresek, akkor nem biztos, hogy az az államforma képletében van, inkább az alapítóképletben lehet megtalálni.

Az USA egy nagyon jó példa erre, mert egyáltalán nem biztos, hogy az ismert alapítóképlet adott időpontra és adott eseményekre jó. Kaló Jenőnek van egy érdekes kísérlete*, ami egy szintén reális időpontot jelez – meg kell vizsgálni, hogy szolárban melyik hozza az adott eseményeket, illetve a házak állása szerint melyikre illenek jobban a nép jellemzői és attitűdjei, illetve a sorsukban bekövetkezett változások. Egy ilyen vizsgálathoz történelem is kell, illetve az aktuálpolitikai események átfogóbb ismerete. Ez alapján el lehet dönteni, hogy melyik időpontot használjuk, illetve hogy az általunk preferált elemzési módok melyik képletben jönnek vissza.
A fenti linken az ukrán képlet például mutatja az alapítást, de a jelenlegi sajátosságot, hogy a nyomás hatására a nép összeállt egységes néppé és nagyon erősen nacionalista – akik eljutnak talán oda, hogy nem idegen érdekeket szolgálnak ki egyszer, hanem a sajátukét – azt nem jelzi. Ez az alkotmánymódosításuk képletében van jelen, a IV-es Plútóval. A háború viszont az alapítóképletükben lesz valószínűleg – még nem vizsgáltam, de érdemes ennek is nekiállni.
Ugyanez áll a többi országra is, hogy adott jellemzőt, vagy eseményt esetleg egy másik képletben kell keresni, ami szintén legitim módon kapcsolódik a nép történelméhez.
*az USA horoszkópja Kaló Jenő magyarázatával
https://www.youtube.com/watch?v=Vzg1RRWVujc
a kép forrása: https://minalunk.hu/budaors/a-kozepkor-rejtelyes-tudosai-az-alkimistak/